AKKN – A Közlekedési Kultúra Napja 2024

2024. május 10-én a Magyar Logisztikai Egyesület szervezésében megtartottuk az A Közlekedési Kultúra Napja 2024 rendezvénysorozat alkalmára tervezett rendezvényünket. A délelőtti órákat átfogó bemutatók során a fenntartható mobilitás témakörével kapcsolatban tartottuk fenn az érdeklődő diákok figyelmét. Bízunk benne, hogy egyúttal a hosszú távú érdeklődésüket is.

A BKK Stratégiai Adatmenedzsment és Tudásközpont munkatársaival látogattunk el a BGSZC Teleki Blanka Közgazdasági Technikum Mester utcai épületébe. A logisztikai tanulmányaik közepén járó 11.A és 11.B osztályok diákjai számra tartottak a BKK munkatársai a városi mobilitással kapcsolatos nagyon átfogó előadásokat. Halmos Tamás a BKK Stratégiai Tudásközpont és K+F vezetője és munkatársai Miczki Júlia, Szőke László és Tóth Emma a BKK felépítésének rövid ismertetése után részletekbe menően mutatták be a szervezet működését és mindennapi feladatai ellátásának mikéntjét.

A beszámoló a galéria alatt folytatódik…

Megismerhettük az adat alapú mobilitás tervezés és szervezés legfontosabb kritériumait. A folyamatokat gyakorlati példákákon keresztül mutatták be előadóink. A diákok által is mindennap megtapasztalt környezetből, budapesti helyszínek segítségével világították meg egy-egy mobilitásszervezési elmélet gyakorlatba átültetett eredményét. Az adott témákat interaktív módon jártuk körbe. A diákok egy-egy probléma esetén megtippelhették a szerintük jó megoldást, majd a helyes adatok alapján megtudhatták az is mennyire volt helyes az elképzelésük. Közös felméréssel megkaptuk az adott osztály tagjaink modal splitjét, azaz a közlekedési módok közötti megoszlását is. Az eredmény a 11.B esetében jelentősen eltért a fővárosi hasonló adatoktól.

A nap záró felvonása egy közlekedéstervezési feladat megoldása volt. Az osztályokat pár fős csoportokra osztva kértük a diákokat, hogy ugyanazt a az A-ból B-be jutási feladatot oldják meg tetszőleges, de legalább két közlekedési mód kiválasztásával, figyelve az időgazdálkodásra is. Miután kész voltak vele egy gazdaságosági csavart is kaptak. Ugyanazon pontok között már az utazás költségeivel is számolniuk kellett. Minden csoport sikeresen eljutott a célállomásra, de jelentős különbségek mutatkoztak az eredményekben. A diákok ezzel a feladattal megtapasztalhatták, hogy a mobilitás bár egyszerűnek tűnik, érdemes sok paraméterét megismerni és azokat bölcsen felhasználni ahhoz, hogy mind egyénileg, mind a közösség számára fenntartható legyen.

A nap záró gondolatait Flaisz Krisztina a BKK Budapesti Közlekedési Központ toborzási-kiválasztási koordinátora mondta el. Felhívta a diákok figyelmét arra, hogy a mai napon megszerzett szakmai tudásukat a BKK segítségével tovább mélyíthetik. A közlekedési cég több formában is nyitott a további együttműködésre.

A Közlekedési Kultúra Napja 2024 rendezvényünk jó hangulatát képgalériánk segítségével is igyekszünk bemutatni.

Partnereinknek köszönjük szépen a közreműködést!

Reméljük sikerült jó kapcsolatokat kialakítani, és ősszel tudjuk folytatni a közös munkát.

FACEBOOKTWITTERLINKEDIN