Az Áron Nagy Lajos téren voltak a közlekedési kultúra napi programok

A közlekedési kultúra napján közel 300 óvodás és iskolás számára szerveztek játékos ismeretterjesztő programokat a Székesfehérváron az Áron Nagy Lajos téren. Voltak tanpályák és játékos feladatok, de felülhettek a gyerekek a közutas munkagépekre és persze a rendőrautóba is beszálhattak.

„Kultúra – Partnerség – Tisztelet – Egymásra figyelés – Biztonság” – ezekkel a fontos célokkal indították el néhány éve Magyarországon a közlekedési kultúra napját. A programok célja, hogy ráirányítsák a figyelmet a közlekedési kultúra javítását célzó, vagy azt is elősegítő jó gyakorlatokra, kezdeményezésekre, fontosságára.

A rendezvénnyel a nagycsoportos óvodásokat és kisiskolásokat céloztuk meg, hogy közlekedésbiztonságra és kultúrált közlekedésre neveljük őket. Ezt játékos formában tesszük több álomáson – mondta a rendezvény megnyitóján Molnár István a Magyar Közút Fejér megyei területi igazgatója.

Köszönjük, hogy mintegy háromszáz kisgyermek vesz részt a csütörtöki programokon lehetőséget kapva arra, hogy elsajáttsák a biztonságos és kultúrált közlekedés alapjait – mondta Viza Attila önkormányzati képviselő. Ez nem csak közvetlenül a gyerekeket érinti, hanem a szülőket is. A megnyitón ott volt Polányi Péter a Közlekedéstudományi Egyesület Fejér Megyei Szervezete Közúti Közlekedés Szakcsoport elnöke is.

Székesfehérvár városa rendszerint saját szervezésű programokkal kapcsolódik a kezdeményezéshez. A Fehérvári Civil Központ előtt, az Áron Nagy Lajos téren, mintegy 267 kisgyerek részvételével zajlottak a közlekedésbiztonsági nap programjai. 

A kulturált közlekedés tanítását a gyerekeken keresztül lehet elkezdeni. Ha a gyermek megszokja a szabályokat, azt, hogy hogyan kell viselkedni, a különböző helyzeteket kezelni és ezt továbbadja a szülőknek is, akkor már beljebb vagyunk – mondta Májer László rendőr őrnagy, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársa. Egyre több közlekedési eszköz van az utakon, egyesekhez nem kell vezetői engedély, és amíg ez így van, addig oktatáson, a nevelésen keresztül lehet elérni, hogy minél kevesebb konfliktus és baleset forduljon elő.

Képgaléria