Élő sorfal a zebrán: flashmobbal hívták fel a figyelmet a gyalogosok védelmére az egri gimisek – VIDEÓ

A közlekedési kultúra napja alkalmából tartották a figyelemfelhívó akciót.

Május 11-e a közlekedési kultúra napja, amelyen a közlekedőket és a közlekedésben dolgozó szakembereket ünneplik, valamint arra hívják fel a közlekedőket, tartsák tiszteletben egymást. Idén a gyalogosok védelme, a gázolások elkerülése a központi téma – közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.

A kampányt nyolcadik alkalommal szervezik meg a Közlekedéstudományi Egyesület koordinálásával, a programhoz 84 szervezet csatlakozik, mások mellett a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, az Országos Mentőszolgálat és a Mahart PassNave Személyhajózási Kft.


Az idei téma, a gyalogoshalálozások elkerülése kapcsán arra hívták fel a figyelmet, hogy

a lakott területen belül zebrán elütött gyalogosok aránya az elmúlt öt évben 41 százalékról 44 százalékra nőtt. Tízezernél több embert ütöttek el Magyarország közútjain, 4335 esetben pedig kijelölt gyalogos-átkelőhelyen történt a gázolás.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint Egerben is csatlakoztak a kezdeményezéshez: szerdán, a reggeli órákban a Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium diákjai élő sorfalként, pólójukon az „ÓVD A GYALOGOST!” felirattal, az iskolájukhoz közeli zebrán hívták fel a figyelmet a gyalogos balesetek megelőzésére. A flashmob helyszínén két motoros járőr is segítette a gyalogosok biztonságos átkelését:

A rendőrség azt is jelezte, hogy ezen a napon kiemelt figyelmet fordítanak megyénk rendőrei a jogsértések kiszűrésére.