A Deseda-tó körüli 15 kilométeres kerékpárút lett 2022-ben az év kerékpárútja.
Ahogy arról korábban már a Kaposvár Most is beszámolt, az idei közönségszavazásnak köszönhetően, több mint 1900 szavazattal a Desedát megkerülő kerékpárút nyerte meg az Év Kerékpárútja pályázat díját.
![](https://akkn.hu/wp-content/uploads/2024/02/f2c3d6e567b2df2828daee80ac60358a_825x1194.jpg)
A szavazás az Aktív Magyarország Facebook-oldalán zajlott május 4-ig, és a legtöbb kedvelést begyűjtő fénykép nyerte meg az Év Kerékpárútja címet, ami idén a Deseda-tavat megkerülő út volt. A kerékpárutat már a tavalyi versenyre is nevezték, ám akkor lecsúszott a dobogó legfelső fokáról és a második helyet szerezte meg, idén azonban sikerült a győzelem.
Az elismerést május 11-én, a közlekedési kultúra napján adták át Budapesten, hétfőn azonban felavatták az eredményt hirdető emléktáblát is a Deseda-tó mellett.
Idén 32 kilométer hosszú kerékpárutat építünk Kaposváron. A városban járva már több helyen is látni lehet az építkezéseket
– mondta Szita Károly polgármester az emléktábla leleplezése előtt. Az eseményre hivatalos volt Révész Máriusz, az Aktív Magyarországért felelős államtitkár is, aki beszédében kiemelte: egy ország akkor élhető, ha a települései is élhetők.
![](https://akkn.hu/wp-content/uploads/2024/02/7bfe62d6ccfff9adebf3af43ec772ad7_825x1185.jpg)
– Nagyszerű olyan városokkal együtt dolgozni, akik ebben partnerek, és élnek a felkínált pályázati lehetőségekkel, ilyen Kaposvár is, ahol fontos a városvezetés számára, hogy az emberek egészségesen éljenek. Minden évben sok pályázatot írunk ki, a somogyi megyeszékhely pedig mindig él ezekkel a lehetőségekkel – hangsúlyozta az államtitkár.
![](https://akkn.hu/wp-content/uploads/2024/02/0e06780fabbb53b37607deaacc8ed0ca_825x1196.jpg)
Kaposvár az élen jár, és a Zselicben is vannak fejlesztések. Hozzá akarunk járulni, hogy az emberek többet mozogjanak, és hogy a gyerekek is szokjanak rá a sportolásra és vigyék magukkal a szüleiket. Ezzel tudunk hozzájárulni ahhoz, hogy minden városunk egészségesebb és boldogabb legyen
– fogalmazott Révész Máriusz. A beszédek és a tábla leleplezése után az államtitkár is kerékpárra pattant a KASI sportolóival együtt, és körbetekerték az Év Kerékpárútját.
![](https://akkn.hu/wp-content/uploads/2024/02/ac4309dc3a61263f64af02573eea432d_825x1192.jpg)