Idén 10 éves a Közlekedési Kultúra Napja rendezvénysorozat, melyhez kapcsolódóan az Úttörténeti Múzeum is rendhagyó programmal készült. Ma délelőtt ünnepélyesen felavatták új múzeumpedagógiai foglalkoztató-termüket és az új kerékpáros akadálypályát is, melyet bárki kipróbálhat, nemcsak pénteken, hanem nyílt nap keretében szombaton is.
LEGYÜNK TÁRSAK A KÖZLEKEDÉSBEN, A KÖZLEKEDÉSÉRT, ÚTON, VÍZEN, SÍNEN, LEVEGŐBEN
Az ünnepi rendezvény kezdetén Kaposi Gabriella múzeumpedagógus köszöntötte a gyerekeket és kísérőiket a jubileumi 10. Közlekedési Kultúra Napján, ahol elhangzott, hogy igazán különleges programokkal készültek erre az alkalomra.
![](https://akkn.hu/wp-content/uploads/2024/05/IMG_4417-1024x683.jpg)
Filus Tibor, Kiskőrös Város Önkormányzatának Kulturális, Turisztikai és Sportbizottságának elnöke is köszöntötte a megjelenteket, majd gratulált a szervezőknek, az Úttörténeti Múzeum munkatársainak a fejlesztésekért. Elhangzott, hogy a kerékpáros akadálypálya a múzeum saját ötlete alapján, Bácsi Csaba közreműködésével került kialakításra, melyet felnőttek is használhatnak. Majd felhívta a pedagógusok figyelmét is arra, hogy az itt elérhető lehetőségeket iskolai szinten is ki kell használni. Büszkén mesélte, hogy itt helyben vannak olyan értékek, amire igazán büszke lehet a város.
![](https://akkn.hu/wp-content/uploads/2024/05/IMG_4461-1024x683.jpg)
Majd dr. Tartott Zsolt rendőr alezredes, a Kiskőrösi Rendőrkapitányság vezetője is szólt a megnyitón, aki megköszönte a múzeumnak azt a lehetőséget, hogy ebben a programban is tevékenyen részt vehetnek, hiszen nekik rendőröknek nagyon fontos az, hogy gyerekek és felnőttek egyaránt biztonságosan közlekedjenek, melyet itt helyben is gyakorolhatnak. Kihangsúlyozta, hogy figyeljünk egymásra és közlekedjünk biztonságosan!
![](https://akkn.hu/wp-content/uploads/2024/05/IMG_4488-1024x683.jpg)
Végül Turán István, a múzeum vezetője nyitotta meg e szavakkal a rendezvényt és adta át az új kerékpáros akadálypályát és múzeumpedagógiai foglalkoztató-termet:
„Idén 10 éve indult útjára Budapesten a Közlekedési Kultúra Napja rendezvénysorozat a Közlekedéstudományi Egyesület elnökének, Bíró Józsefnek a jóvoltából. Ennek az elképzelésnek az alapját az a gondolat képezte, hogy ha szinte mindennek van világnapja a Föld különböző országaiban, miért pont ennek ne legyen, ráadásul Magyarországon a közlekedési kultúra terén bőven akad tennivalónk. Akárcsak az iskolai tantárgyak esetében, a közlekedésbiztonsági ismeretek átadása is gyermekkorban a leghatékonyabb. Nekünk, mint múzeumnak lehetőségünk van ennek az oktatásnak a hatékony megvalósítására, s mivel fenntartónk a Magyar Közút Nonprofit Zrt., vagyis a közútkezelő, így személyes érintettségünk és felelősségünk is ez a fajta ismeretátadás. A mai napon a nagyközönség számára is bemutatjuk új múzeumpedagógiai foglalkoztatónkat, ahol a hozzánk érkező gyermekcsoportok élvezhetik a különféle interaktív feladatokat. Külön öröm számomra, hogy az összes foglalkozásunk egyharmada közlekedésbiztonság témájú. A másik újdonságunk a tavalyi évben elkészült kerékpáros akadálypálya, amely valóban országos színvonalú, mind megjelenésben, mind a nehézségi szintet tekintve. A rendőrséggel együttműködve már túl vagyunk egy járási és egy vármegyei verseny döntőjén is, tehát elmondhatjuk, hogy sikerrel vette az első akadályokat. Hálás köszönetemet szeretném kifejezni partnereink irányába, hogy ennyien elfogadták a meghívásunkat, hogy ennyien fontosnak érzik, hogy a közlekedési kultúráról nem csak beszélni kell. Hiszem, hogy Kiskőrösön, Petőfi Sándor szülővárosában erre az Úttörténeti Múzeum a legalkalmasabb hely.”
![](https://akkn.hu/wp-content/uploads/2024/05/IMG_4548-1024x683.jpg)
A már hagyományosnak számító szimulátorok mellett a gyerekek a gokartokat, és a rendőrautót is kipróbálhatták. Kitölthettek KRESZ teszteket, de részt vehettek részeg szemüveges foglalkozásokon is, míg a Magyar Vöröskereszt és a Kiskőrösi Mentőállomás munkatársainak köszönhetően interaktív balesetvédelmi oktatáson.
![](https://akkn.hu/wp-content/uploads/2024/05/IMG_4651-1024x683.jpg)
A diákcsapatok hat állomáson haladhattak végig, a KRESZ teszteknél és a szlalom pályán pontokat is tudtak gyűjteni. A pontozólapokat Kaposi Gabriellától vehették át a pedagógusok. A szervezők hamarosan ki fogják értesíteni a csapatokat arról, hogy ki lett a mai nap győztese.
![](https://akkn.hu/wp-content/uploads/2024/05/IMG_5113-1024x683.jpg)