Koncerttel ünnepli a BKK a közlekedési kultúra napját

Szerdán lesz a közlekedési kultúra napja, amit a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Szent Gellért téri metróállomáson koncerttel ünnepel.

    A BKK tájékoztatása szerint a szerda délutáni csúcsidőben – 16.30 és 18.30 között – Havai Gábor gitáros-énekes és Koszti Márk dobos akusztikus duója szórakoztatja az utasokat. A két zenész ezzel a formációval április végén debütált a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, a zenekar repertoárját saját dalok és feldolgozások színesítik.


    A vállalat közölte azt is, hogy a jövőben rendszeresek lehetnek az ilyen koncertek a fővárosi metróállomásokon.

    A BKK célja, hogy ezzel a kezdeményezéssel a közterületeket, a megállókat vonzóbbá tegye, közös kulturális élményt adjon az utasoknak, és még népszerűbbek legyenek a közösségi közlekedési eszközök a turisták számára is – fűzték hozzá.

    Megemlítették, hogy Londonban évente 100 ezer órányi zenét hallhatnak az utasok 25 megállóban, 39 színpadon előadva.