Izgalmas programot szerveztek a gyerekeknek a Közlekedési Kultúra Napja alkalmából Székesfehérváron.
A reggel nyolc óra után kezdődő és délután három óráig tartó programon, mintegy 200 óvodás és alsó tagozatos diák vett részt. A Németh László általános iskola előtti tér már korán reggel megtelt gyerekekkel, akik izgatottan készültek a közlekedéstechnikai feladatok játékos gyakorlására. A hivatalos megnyitó alkalmával elsőként Molnár István, a Közlekedéstudományi Egyesület Fejér Vármegyei Területi Szervezetének elnöke kapott szót, illetve szólt a nap jelentőségéről. Elmondta, hogy a 10. alkalommal megrendezett program nemzeti ügy. Kiemelte, hogy az esemény szemléletformáló és értékteremtő üzenetet is hordoz.
![](https://akkn.hu/wp-content/uploads/2024/06/1b01f43f6cb74ee7879758187c5bf774-1024x768.jpg)
Majd Mészáros Attila alpolgármester és Májer László rendőr őrnagy, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti osztályának munkatársa köszöntötte az egybegyűlteket, aki azt tanácsolta a gyerekeknek, hogy amit a mai napon tanulnak, merjék alkalmazni és ne legyenek restek rászólni a szabálytalankodókra. A rendőr őrnagy szerint a gyerekek jó példát mutathatnak a szülőknek, ha alkalmazzák a Közlekedési Kultúra Napján elsajátított ismereteket.
![](https://akkn.hu/wp-content/uploads/2024/06/7a2d096127714094843833edd4f0f87a-1024x768.jpg)
A megnyitó alkalmat követően, különböző ügyességi és a közlekedéssel kapcsolatos információs játékokban vehettek részt a gyerekek. Az időjárás is megkegyelmezett a rendezvénynek, így a játékos tanulás mellett, tényleg igazi élményként élhették meg a résztvevők az alkalmat.