Nem úgy van az, hogy csak úgy felszállunk a buszra vagy a vonatra, hanem be kell jelentkezni

A MÁV-Volán csoport bejelentette, hogy csoportos utazásnál minden esetben szükséges az előzetes regisztráció adatlapon benyújtani.

Március 1-jétől a 14 év alattiak, továbbá bizonyos esetekben az előzetesen bejelentett csoportoknál a kísérők díjmentesen utazhatnak a MÁV-VOLÁN-csoport járatain. A kedvező változásoknak és a nyárias időnek köszönhetően egyre több óvodás csoport és iskolai osztály indul útnak, kihasználva a közösségi közlekedés és az új tarifarendszer adta lehetőségeket.

Ezért a MÁV-VOLÁN-csoport kiemelten kéri a csoportos utazások szervezőinek segítségét, és egyben számít az együttműködésükre is azért, hogy a szolgáltatók felkészülhessenek a szokásosnál nagyobb kapacitást igénylő helyzetek kiszolgálására, elkerülve ezzel az utasok lemaradását.

Ha többen – akár osztályként vagy nagyobb csapatként – szeretnének utazni, mindenképpen jelezzék a MÁV-nál legalább egy, a Volánnál legalább két héttel korábban!

Fontos, hogy az utazási igényeket a rendelkezésre álló szabad kapacitás mértékéig tudják kielégíteni, ezért kell időben tervezni. A cél, hogy mindenki biztonságosan és kényelmesen célba érjen, ezért fel kell készülni a nagyobb utaslétszámra.

A MÁV-VOLÁN-csoportnál érvényes, a csoportos utazásokra vonatkozó minden szükséges további információ, illetve a csoportos utazási szándékot jelző adatlap megtalálható itt: www.volanbusz.hu/csoportosutazas.