SAJTÓKÖZLEMÉNYEK ÉS HÍREK
Szabadságvesztésre is számíthat, aki a MÁV-Volán-csoport munkatársaira támad
A jegyvizsgálók, az autóbusz-vezetők, a mozdonyvezetők, a HÉV járművezetők és a rendészek is közfeladatot ellátó személyek, tettleges bántalmazásuk bűncselekménynek számít, az elkövető súlyos büntetésre, akár szabadságvesztésre is számíthat - jelentette ki a MÁV Zrt....
TEHETSÉGES GYEREKEK, FONTOS KÖZLEKEDÉSI SZABÁLYOKAT ÁBRÁZOLÓ RAJZOK
A Békés Vármegyei Baleset-megelőzési Bizottság kihirdette az „Így közlekedtek ti” című rajzpályázat eredményét. A közel kétezer szemléletes alkotás készítői között három kategóriában tizenöt díj talált gazdára. Május 11-e a közlekedési kultúra napja. Ebből az...
ÖTEZREN ÜNNEPELTÉK A KÖZLEKEDÉSI KULTÚRA NAPJÁT A BKV KELENFÖLDI AUTÓBUSZGARÁZSÁBAN
A BKV Zrt. több mint 30 éves múltra visszatekintő járművezetői vetélkedősorozatát, illetve a társaságnál végzett prevenciós tevékenységet is díjazták a közlekedési kultúra napján. A BKV kerekasztal-beszélgetéssel, energiafogyasztási járművezetői versennyel és nyílt...
A KÖZLEKEDÉSI KULTÚRA NAPJA SOMOGYBAN IS
Május 11-ét 2015 óta, azaz kilenc éve tartjuk számon a közlekedési kultúra napjaként. Ezt a napot választották a baleset-megelőzési szakemberek annak mementójául, hogy a közúti közlekedés minden résztvevője megértse és megszívlelje, hogy az utak biztonságáért, a...
A KÖZLEKEDÉSI KULTÚRA NAPJA SOMOGYBAN
2015 óta május 11-én ünnepeljük a közlekedési kultúra napját. Melynek lényege, hogy közlekedjünk bármivel – akár gyalog, akár autóval vagy kétkerekűvel –, megértsük, hogy embertársaink biztonságáért, a balesetek elkerüléséért mi magunk – a közlekedők – tehetünk a...
AKKN – A Közlekedési Kultúra Napja 2024
2024. május 10-én a Magyar Logisztikai Egyesület szervezésében megtartottuk az A Közlekedési Kultúra Napja 2024 rendezvénysorozat alkalmára tervezett rendezvényünket. A délelőtti órákat átfogó bemutatók során a fenntartható mobilitás témakörével kapcsolatban...
Zajlik a közlekedési szabályrendszer átfogó megújítása
Egyértelmű, naprakész, minden részletre kiterjedő és jól használható szabályrendszer készül. Fokozottabb védelemre szorulnak a legvédtelenebb közlekedők, a gyalogosok és a kerékpárosok. Tolerancia, tisztelet, egymás segítése, udvariasság, partnerség, szabálykövetés...
Friss részletek derültek ki az új KRESZ-ről
Az új közlekedési szabályrendszer fokozottabb védelmet nyújt majd a közlekedés legvédtelenebb szereplői, így a gyalogosok és a kerékpárosok számára – hangsúlyozta Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésért felelős államtitkára a...
Közlekedés-nosztalgiai találkozó
Divat a nosztalgia, a hétvégén ennek jegyében tartotta meg a BKV teleplátogatási nyílt napját, a közlekedési kultúra napja tiszteletére a kelenföldi garázsában. Vezetett bóklászás a múltban Az ígéret és tegyük hozzá ez esetbe betartott ígéret szerint:...
Buszsimogató a veszprémi fordulóban
A V-Busz Kft. Buszsimogatóra hívta az érdeklődőket a Haszkovó úti buszfordulóba, ahol a kisgyermekes családok és más érdeklődők is közelebb kerülhettek a helyijárat-közlekedés gépjárműparkjához. A forgalmon kívüli, a helyi utazóközönség által jól ismert lila buszok...