Társak a közlekedésben, a közlekedésért!

Időpont: 2019. május 18.
Helyszín: Pécs Plaza
  
Szervező: KTE Baranya Megyei Területi Szervezet
Pécs 7623 Szabadság u.39
email: weidinger.antal@kti.hu

Komplex, szinte valamennyi közlekedési módot felvonultató esemény, ahol jelen vannak a közlekedési szolgáltatók-DDKK, Tüke Busz, MÁV-Start, MÁV- , rendőrség, MAK. MAK Veterán autós szakosztály, Vasútmodellező Klub, Freemobility Egyesület, Pécsi Tudományegyetem

BESZÁMOLÓ

A KTE Baranya Megyei Területi Szervezete 2019. május 18-án rendezte meg a már szokásos rendezvényét a Pécs Plázában. Az idei program is sokakat vonzott, elsősorban a gyerekeket. Ez nagyon jó jel abból a szempontból, hogy már korán felismerik és megtanulják, hogy a kulturált közlekedés csak javukra válhat.

 A programban megnyilvánult egy széleskörű összefogás, melyben a közlekedési vállaltok mellett a hatóságok is részt vettek.

Az események 10.00-14.00 óráig folyamatosan követték egymást. A gyerekek és a felnőttek bőséges kínálatból válogathattak. Az autók, a vonatok a buszok, a kerékpárok arra vártak, hogy kipróbálják őket, és a tapasztalataik alapján kitölthessék a vasúti és a KRESZ teszteket. Ez utóbbival a felnőttek is szívesen próbálkoztak.

A MÁV és a MÁV-Start Zrt is kitelepült a Plázába. Kifestőkkel, kirakós játékokkal, a Pécsi Gyors Vasútmodellező Klub terepasztalával ismerkedhettek az érdeklődők. Megtanulhatták a fénysorompó kezelését, a hangosbemondó működését.

A TükeBusz Zrt által felállított fotófal sokakat vonzott, de volt itt is kifestő, rajzverseny, óriáskocka puzzle. Vaktérképen kereshették Krisztiánt és Alexandrát. Megtekinthették a kiállított Volvo busz vezető fülkéjét is.

A Dél-dunántúli Közlekedési Központ kiállította a nosztagia IKARUSZ 55 típusú buszát.

A Baranya Megyei Balesetmegelőzési  Bizottság is -főként a gyerekek számára érdekes tárgyakkal-  várta az érdeklődőket. Fotózkodhattak az óriás rendőrbábuval, megismerkedhettek a rendőrautóval is.

Az idei program újdonsága volt a különleges kerékpárok bemutatója, melyet a mozgásukban korlátozott emberek közlekedésének megkönnyítésére fejlesztett ki a PTE szakember csapata.

A Magyar Autóklub munkatársai a segélyszolgálatot mutatták be, és különböző mérésekkel és szaktanácsadással álltak az autósok rendelkezésére.

A 2019. év is eredményesen zárta ezt a játékos, ügyességi –és szellemi programban bővelkedő napot. Az időjárás kedvezett a kültéri programoknak.

Képgaléria