A közlekedési kultúra napja 2024. május 11.

JUBILEUMI PROGRAMJAINK, AKTIVITÁSAINK

A Közlekedési Kultúra Napja partnerszervezeteivel igényes, színvonalas programokkal és aktivitásokkal készül, melyek ráirányítják a figyelmet a közlekedés kultúrájának fontosságára.

LEGYÜNK TÁRSAK A KÖZLEKEDÉSBEN, A KÖZLEKEDÉSÉRT, úton, vízen, sínen, levegőben

A közlekedési kultúra napja: 10. alkalommal 2024-ben!

A közlekedési kultúra ugyanis létező fogalom, amelynek kialakítása és elmélyítése össztársadalmi ügy. Ennek felismerése vezetett oda, hogy a szaktárca és társszervezetei a civilekkel karöltve 2015. május 11-én kezdeményezték „A KÖZLEKEDÉSI KULTÚRA NAPJA” című esemény megtartását, melyet az óta minden évben megtartunk.

Közlekedési kultúránk értékei

A Közlekedési Kultúra Napjához kötődnek a Közlekedési Kultúránk Értékei pályázatok. Ismerje meg aktuális pályázatainkat.

Partnereink

Nagy örömünkre szolgál, hogy évről évre egyre többen csatlakoznak A Közlekedési Kultúra Napja értékeihez. Szakmai, társadalmi és civil partneri körünk az elmúlt évek során egyre bővült.

KVÍZEK a közlekedés kultúrájáról

Játsszon velünk! Töltse ki a kvízeket és nézze meg, hogy hány pontot érne el 1-1 témában. Az eredményeket megoszthatja ismerőseivel is, ha szeretné!

Legfrissebb programok

A legutoljára feltöltött programjaink

Plakátkampány – Volánbusz Zrt.

Plakátkampány – Volánbusz Zrt.

Kommunikációs támogatás – HUNGRAIL

Kommunikációs támogatás – HUNGRAIL

Közlekedésbiztonság, a közlekedésben résztvevők kiemelt egymásra figyelését növelő forgalomtechnikai beavatkozás

Közlekedésbiztonság, a közlekedésben résztvevők kiemelt egymásra figyelését növelő forgalomtechnikai beavatkozás

MÁV-VOLÁN-csoportszintű sajtóközlemény az aktivitásokról, célokról

MÁV-VOLÁN-csoportszintű sajtóközlemény az aktivitásokról, célokról

Hangosbemondás – Volánbusz Zrt.

Hangosbemondás – Volánbusz Zrt.

Kommunikációs támogatás – Volánbusz Zrt.

Kommunikációs támogatás – Volánbusz Zrt.

Hangosbemondás – ORFK – Országos Baleset-megelőzési Bizottság

Hangosbemondás – ORFK – Országos Baleset-megelőzési Bizottság

Kommunikációs támogatás – Értéktrend Oktatástervezési és Szervezési Kft.

Kommunikációs támogatás – Értéktrend Oktatástervezési és Szervezési Kft.

Megjelenés az Innotéka felületein

Megjelenés az Innotéka felületein

Gyereknap – MKIF

Gyereknap – MKIF

Kommunikációs támogatás – MKIF Infrastruktúra Üzemelető Zrt

Kommunikációs támogatás – MKIF Infrastruktúra Üzemelető Zrt

Az ORF OBB 26 aktivitása

Az ORF OBB 26 aktivitása

Kommunikációs támogatás – Magyar Éremgyűjtők Egyesülete Tatai Szervezete

Kommunikációs támogatás – Magyar Éremgyűjtők Egyesülete Tatai Szervezete

Kommunikációs támogatás – ORFK

Kommunikációs támogatás – ORFK

Hangosbemondás – BKK

Hangosbemondás – BKK

Videóüzenet – BKV

Videóüzenet – BKV

Edukációs előadás- BKK

Edukációs előadás- BKK

Webinár – online rendezvény a kerületeknek a sulizóna programról

Webinár – online rendezvény a kerületeknek a sulizóna programról

Kitelepülés a Tour de Hongrie-ra – Közlekedési Kultúra Napja kvízzel, MOL BUBI játékkal

Kitelepülés a Tour de Hongrie-ra – Közlekedési Kultúra Napja kvízzel, MOL BUBI játékkal

Kommunikációs támogatás – BKK

Kommunikációs támogatás – BKK

Kommunikációs támogatás – Közúti Közlekedési Emlékekért Alapítvány

Kommunikációs támogatás – Közúti Közlekedési Emlékekért Alapítvány

Kommunikációs támogatás – Szegedi Közlekedési Kft.

Kommunikációs támogatás – Szegedi Közlekedési Kft.

Kommunikációs támogatás – Trans-Tour Kft.

Kommunikációs támogatás – Trans-Tour Kft.

Kommunikációs támogatás – Trans Vonal Kft.

Kommunikációs támogatás – Trans Vonal Kft.

Előadás a Közlekedési Kultúra Napja szerepéről a Közlekedésbiztonság tantárgy előadásán

Előadás a Közlekedési Kultúra Napja szerepéről a Közlekedésbiztonság tantárgy előadásán

Kommunikációs támogatás – Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Kommunikációs támogatás – Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Videóüzenet – KÖBE

Videóüzenet – KÖBE

Kommunikációs támogatás – KÖBE

Kommunikációs támogatás – KÖBE

Biztonságkerék kampány – balesetmegelőzési-biztosítási játék a gyermekek és fiatalok biztonságáért

Biztonságkerék kampány – balesetmegelőzési-biztosítási játék a gyermekek és fiatalok biztonságáért

Kommunikációs támogatás – MABISZ

Kommunikációs támogatás – MABISZ

Válts zöldre! – Idén is!

Válts zöldre! – Idén is!

Szakmai nap a balesetmegelőzés jegyében

Szakmai nap a balesetmegelőzés jegyében

„T” matrica a sikeres vizsgázóknak

„T” matrica a sikeres vizsgázóknak

Kommunikációs támogatás – KAV

Kommunikációs támogatás – KAV

Videóüzenet – Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.

Videóüzenet – Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.

#közlekedjbiztonságosan 2024

#közlekedjbiztonságosan 2024

Kommunikációs támogatás – Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.

Kommunikációs támogatás – Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.

Hangosbemondás, utastájékoztatás – GYSEV

Hangosbemondás, utastájékoztatás – GYSEV

Vasúti ismeretek általános iskoláskorú gyerekek részére

Vasúti ismeretek általános iskoláskorú gyerekek részére

Kommunikációs támogatás – GYSEV

Kommunikációs támogatás – GYSEV

Hangosbemondás – DKV Debreceni Közlekedési Zrt

Hangosbemondás – DKV Debreceni Közlekedési Zrt

Házi járművezetői verseny

Házi járművezetői verseny

„Fókuszban a közlekedésbiztonság”

„Fókuszban a közlekedésbiztonság”

Kommunikációs támogatás – DKV Debreceni Közlekedési Zrt

Kommunikációs támogatás – DKV Debreceni Közlekedési Zrt

Videóüzenet – Széchenyi István Egyetem

Videóüzenet – Széchenyi István Egyetem

SummerSchool projekthét a közlekedésbiztonság jegyében

SummerSchool projekthét a közlekedésbiztonság jegyében

Közlekedésbiztonsági foglalkozás óvodában

Közlekedésbiztonsági foglalkozás óvodában

Videóüzenet – Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum

Videóüzenet – Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum

A Közlekedési Kultúra Napja a „Mivel Megyünk? Energiamix a közlekedésben” c. kiállításon

A Közlekedési Kultúra Napja a „Mivel Megyünk? Energiamix a közlekedésben” c. kiállításon

KOMMUNIKÁCIÓS TÁMOGATÁS – Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum

KOMMUNIKÁCIÓS TÁMOGATÁS – Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum

HANGBEMONDÁS, UTASTÁJÉKOZTATÁS – Veresegyházi múzeumvasút

HANGBEMONDÁS, UTASTÁJÉKOZTATÁS – Veresegyházi múzeumvasút

KOMMUNIKÁCIÓS TÁMOGATÁS – Veresegyházi Múzeumvasút

KOMMUNIKÁCIÓS TÁMOGATÁS – Veresegyházi Múzeumvasút

Ultra Balaton futóversenyen veszünk részt

Ultra Balaton futóversenyen veszünk részt

Első Magyar Jelvénymúzeum látogatása

Első Magyar Jelvénymúzeum látogatása

Kiskőrösi Úttörténeti Múzeum meglátogatása

Kiskőrösi Úttörténeti Múzeum meglátogatása

Látva Fuss közösségi és virtuális futás

Látva Fuss közösségi és virtuális futás

KOMMUNIKÁCIÓS TÁMOGATÁS – Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület

KOMMUNIKÁCIÓS TÁMOGATÁS – Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület

KOMMUNIKÁCIÓS TÁMOGATÁS – MEE Világítástechnikai Társaság

KOMMUNIKÁCIÓS TÁMOGATÁS – MEE Világítástechnikai Társaság

Közlekedésbiztonsági fórum

Közlekedésbiztonsági fórum

Közlekedéstörténet érmeken, jelvényeken, gyufacímkén, képeslapon és matchboxon

Közlekedéstörténet érmeken, jelvényeken, gyufacímkén, képeslapon és matchboxon

MTA Közlekedés- és Járműtudományi Bizottságának ülése

MTA Közlekedés- és Járműtudományi Bizottságának ülése

4. Nemzetközi Ikarus Találkozó Tapolca

4. Nemzetközi Ikarus Találkozó Tapolca

Témavezető konferencia és sajtótájékoztató

Témavezető konferencia és sajtótájékoztató

Közlekedés-biztonság az EU-ban – szakmai párbeszéd

Közlekedés-biztonság az EU-ban – szakmai párbeszéd

Videóüzenet: Figyeljünk egymásra!

Videóüzenet: Figyeljünk egymásra!

II. Forgalomtechnikai ankét

II. Forgalomtechnikai ankét

HUMDA Road Safety

HUMDA Road Safety

Az idő hullámai – Egy élet krónikája. 65 év az Ulmi SCHaft jubillaumi kiállítása

Az idő hullámai – Egy élet krónikája. 65 év az Ulmi SCHaft jubillaumi kiállítása

Két keréken is biztonságosan

Két keréken is biztonságosan

A biztonságos és kulturált közlekedés elsajátíttatása kicsikkel és nagyokkal.

A biztonságos és kulturált közlekedés elsajátíttatása kicsikkel és nagyokkal.

HANGBEMONDÁS, UTASTÁJÉKOZTATÁS

HANGBEMONDÁS, UTASTÁJÉKOZTATÁS

Közlekedési Kultúra napja – Konferencia a közlekedés biztonságáért

Közlekedési Kultúra napja – Konferencia a közlekedés biztonságáért

Debrecen Drive 2024

Debrecen Drive 2024

Mit tudunk tenni a kulturált közlekedésért?

Mit tudunk tenni a kulturált közlekedésért?

Hangbemondás, utastájékoztatás

Hangbemondás, utastájékoztatás

KOMMUNIKÁCIÓS TÁMOGATÁS – Kaposvári Közlekedési Zrt

KOMMUNIKÁCIÓS TÁMOGATÁS – Kaposvári Közlekedési Zrt

„Közlekedésfejlesztés Magyarországon II/1.” országos konferencia

„Közlekedésfejlesztés Magyarországon II/1.” országos konferencia

KOMMUNIKÁCIÓS TÁMOGATÁS – Budapesti és Pest Vármegyei Mérnöki Kamara 

KOMMUNIKÁCIÓS TÁMOGATÁS – Budapesti és Pest Vármegyei Mérnöki Kamara 

Biztonság az éberségben

Biztonság az éberségben

KOMMUNIKÁCIÓS TÁMOGATÁS – Pharmaflight Aviation Academy Kft

KOMMUNIKÁCIÓS TÁMOGATÁS – Pharmaflight Aviation Academy Kft

Mi köze a svájci sajtnak a repülésbiztonsághoz?

Mi köze a svájci sajtnak a repülésbiztonsághoz?

KOMMUNIKÁCIÓS TÁMOGATÁS – HungaroControl Zrt

KOMMUNIKÁCIÓS TÁMOGATÁS – HungaroControl Zrt

HUMDA Moto Safety

HUMDA Moto Safety

KOMMUNIKÁCIÓS TÁMOGATÁS – HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt.

KOMMUNIKÁCIÓS TÁMOGATÁS – HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt.

Közlekedési kultúr rally

Közlekedési kultúr rally

Hangbemondás, utastájékoztatás

Hangbemondás, utastájékoztatás

Almamelléki Erdei Vasút Napja – Kisvasúti nap

Almamelléki Erdei Vasút Napja – Kisvasúti nap

KOMMUNIKÁCIÓS TÁMOGATÁS – Mecsekerdő Zrt. Szigetvári Erdészet Almamelléki Erdei VasútKOMMUNIKÁCIÓS TÁMOGATÁS – 

KOMMUNIKÁCIÓS TÁMOGATÁS – Mecsekerdő Zrt. Szigetvári Erdészet Almamelléki Erdei VasútKOMMUNIKÁCIÓS TÁMOGATÁS – 

KOMMUNIKÁCIÓS TÁMOGATÁS – Magyar Közút Nzrt.

KOMMUNIKÁCIÓS TÁMOGATÁS – Magyar Közút Nzrt.

KOMMUNIKÁCIÓS TÁMOGATÁS – Kuny Domokos Múzeum, Német Nemzetiségi Múzeum Kiállítóhelye

KOMMUNIKÁCIÓS TÁMOGATÁS – Kuny Domokos Múzeum, Német Nemzetiségi Múzeum Kiállítóhelye

KOMMUNIKÁCIÓS TÁMOGATÁS – Nagycenki Széchenyi Múzeumvasút

KOMMUNIKÁCIÓS TÁMOGATÁS – Nagycenki Széchenyi Múzeumvasút

Kommunikációs támogatás – Magyar Logisztikai Egyesület

Kommunikációs támogatás – Magyar Logisztikai Egyesület

Szakmai kirándulás

Szakmai kirándulás

Utastájékoztatás a változtatható jelzési képű táblákon

Utastájékoztatás a változtatható jelzési képű táblákon

NAP Fórum

NAP Fórum

Hangbemondás, utastájékoztatás

Hangbemondás, utastájékoztatás

Scanzen és Fűtőházlátogatás

Scanzen és Fűtőházlátogatás

Fenntartható mobilitás

Fenntartható mobilitás

Videóüzenet – Dömper Kft, Sopron város

Videóüzenet – Dömper Kft, Sopron város

Forgalombiztonsági nyílt nap Magyar Közút Forgalomtechnikai mérnökei részére

Forgalombiztonsági nyílt nap Magyar Közút Forgalomtechnikai mérnökei részére

Közlekedéstörténeti tárlat megtekintése

Közlekedéstörténeti tárlat megtekintése

Videóüzenet – RSOE

Videóüzenet – RSOE

A biztonságos motorozásért

A biztonságos motorozásért

Kommunikációs támogatás – Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal

Kommunikációs támogatás – Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal

Önállóan és biztonságosan a suliba

Önállóan és biztonságosan a suliba

Kommunikációs támogatás – KME

Kommunikációs támogatás – KME

Közlekedj biztonságosan Szegeden!

Közlekedj biztonságosan Szegeden!

Hangosbemondás – Tüke busz

Hangosbemondás – Tüke busz

Biztonságos, kulturált közösségi közlekedésért program

Biztonságos, kulturált közösségi közlekedésért program

Kommunikációs támogatás – Tüke-busz

Kommunikációs támogatás – Tüke-busz

GYALOGOS KÖZLEKEDÉS IDŐS KORBAN

GYALOGOS KÖZLEKEDÉS IDŐS KORBAN

KÖZLEKEDJ OKOSAN ÉS HELYÉN LESZ MINDEN HANG AZ ÉLETED KOTTÁJÁN

KÖZLEKEDJ OKOSAN ÉS HELYÉN LESZ MINDEN HANG AZ ÉLETED KOTTÁJÁN

TÓKERÜLŐ GYALOGLÁS

TÓKERÜLŐ GYALOGLÁS

SÉTA KÖZBEN KÖZLEKEDÜNK

SÉTA KÖZBEN KÖZLEKEDÜNK

Kommunikációs támogatás – Volán Egyesülés

Kommunikációs támogatás – Volán Egyesülés

Kommunikációs támogatás – Drivingcamp

Kommunikációs támogatás – Drivingcamp

Kommunikációs támogatás – NIT Hungary

Kommunikációs támogatás – NIT Hungary

Kommunikációs támogatás – Dunakeszi Járműjavító

Kommunikációs támogatás – Dunakeszi Járműjavító

Hangosbemondás – Gyermekvasút

Hangosbemondás – Gyermekvasút

Kommunikációs támogatás – Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei kormányhivatal

Kommunikációs támogatás – Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei kormányhivatal

Hangosbemondás – V-busz

Hangosbemondás – V-busz

Szórólapkampány

Szórólapkampány

Kommunikációs támogatás – MVK

Kommunikációs támogatás – MVK

Hangosbemondás – MVK

Hangosbemondás – MVK

Kommunikációs támogatás – BKV

Kommunikációs támogatás – BKV

Kommunikációs támogatás – T-busz

Kommunikációs támogatás – T-busz

Kommunikációs támogatás – MAÚT

Kommunikációs támogatás – MAÚT

Hangosbemondás – T-busz

Hangosbemondás – T-busz

Hangosbemondás – KEKO

Hangosbemondás – KEKO

Kommunikációs támogatás – KEKO

Kommunikációs támogatás – KEKO

Kommunikációs támogatás – SIEMENS

Kommunikációs támogatás – SIEMENS

Kommunikációs támogatás – Fejér vármegye

Kommunikációs támogatás – Fejér vármegye

A Közlekedési Kultúra Napja

A Közlekedési Kultúra Napja

LIII. Közvilágítási Ankét

LIII. Közvilágítási Ankét

Drivingcamp – Közlekedési Kultúra Napja nyereményjáték

Drivingcamp – Közlekedési Kultúra Napja nyereményjáték

#partnerségazutakon marketingkommunikációs kampány

#partnerségazutakon marketingkommunikációs kampány

DJJ kvíz

DJJ kvíz

Biztonságos közlekedés a gyár kapuin belül

Biztonságos közlekedés a gyár kapuin belül

Nyílt nap a városi gyereknaphoz kapcsolódva

Nyílt nap a városi gyereknaphoz kapcsolódva

„Buszsimogatás” a Haszkovó fordulóban

„Buszsimogatás” a Haszkovó fordulóban

„A gépjárművezető képzők és vizsgáztatók mint a Közlekedési kultúra formálói”

„A gépjárművezető képzők és vizsgáztatók mint a Közlekedési kultúra formálói”

A Közlekedési Kultúra Napján újra közlekednek az MVK nosztalgiajáratai

A Közlekedési Kultúra Napján újra közlekednek az MVK nosztalgiajáratai

Nyílt nap a Kelenföldi buszgarázsban

Nyílt nap a Kelenföldi buszgarázsban

MAÚT Közgyűlés 2024.május 17.

MAÚT Közgyűlés 2024.május 17.

Közlekedésbiztonsági nap fiataloknak!

Közlekedésbiztonsági nap fiataloknak!

Közlekedési kultúránk értékei 2024 -pályázatok

KVÍZEK a közlekedés kultúrájáról

Játssz velünk! Töltsd ki a kvízeket és nézd meg, hogy Te hány pontot érnél el 1-1 témában. Az eredményeket megoszthatod ismerőseiddel is, ha szeretnéd!

Legújabb videóink

 

Podcast beszélgetés a MAÚT csatornáján, A Közlekedési Kultúra Napja ötletgazdájával, Bíró Józseffel A Közlekedés 3 Alapszabálya címmel.

Nyitórendezvény

2024. május 10 (péntek) – MÜPA

Részletek a képre kattintva!

Partnereink 2024

Nagy örömünkre szolgál, hogy évről évre egyre többen csatlakoznak A közlekedési kultúra napja értékeihez. Szakmai, társadalmi és civil partneri körünk az elmúlt évek során egyre bővült.